Cinca

Nemrégiben a Fidesz-KDNP soraiból nyíltan bevallották, hogy például a parlamenti kivonulósdi célja Gyurcsány Ferenc személyes lejáratása, elhiteltelenítése stb. volt. Egy dolog nem derült ki igazán, hogy mi volt ennek a stratégiának a célja.

A beszéd kapcsán az interneten elérhetővé vált teljes hanganyagot annak idején meghallgattam, és nem igazán lepődtem az egyik szoci valaki/senki felszólalásán, amelyben 10 percig beszélt, és nem mondott semmit. Maga Gyurcsány is többes számban fogalmazott a beszédben: "elkúrtuk". Nem véletlenül. Egy kormány nem létezik önmagában, pláne nem egy miniszterelnök. Ők képviselik a kormánypártok által elfogadott programot, legalábbis elvben. Ha politikai felelőst keresünk bármiért is, akkor két frakciót kell találnunk, sőt, két pártot, amelyek a kormány alapját adják. Amit mezei lúzerként láttam 2006 óta, arra következtettem, hogy Gyurcsány fő ellensége maga az MSZP. Ugyan megtették miniterelnök jelöltnek, majd ténylegesen az is lett 2004-ben és 2006-ban is, sőt, elfogadták a benyújtott programokat is, amikor érdemi lépésekre, parlamenti szavazásokra került sor, számos esetben keresztbe feküdtek a kormány előtt. Lehetetlen volt velük érdemi lépéseket tenni. Amit lehetett, azok szimbolikus szinten mozogtak, és a nép szavazott is róluk. Talán ennyiből is elfogadható tőlem, hogy a további fejtegetések alapja az, hogy nem Gyurcsány Ferenc az egyszemélyi politikai felelős.

De akkor miért ő lett a Fidesz célpontja? Viszonylag kézenfekvő válasz, hogy egy demokráciában nehéz egy vagy két pártot mint szervezetet támadni azért, mert hülye vagy mert hazudik. Nem múlik el kampány már jó ideje anélkül, hogy A ne vádolná hazugsággal B-t, és viszont. Ha csak a pártok képviselőiről lenne szó, az is sok ember, hát még a tagság, vagy a szimpatizánsok, egykori szavazók. Egy komoly politikai támadásnál könnyen besértődhetett volna a szűkebb vagy tágabb kör, bár a legszűkebb körnek, a frakcióknak ezt közszereplőként viselniük kellett volna. Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna (alkotmányos) kormánybukásra játszani úgy igazából, de ha összejött volna 2007 tavaszán, talán most már beljebb lennénk egy kicsit, legalább a lólábbal.

Mindenesetre ott volt az aduász a kézben, a beszéd és minden következménye, a kormánypártok eltűnő népszerűségével együtt. A célpont mégis csak Gyurcsány lett. Bár az ellehetetlenítés pontos célját és értelmét ma sem látjuk, eredményességét vagy eredménytelenségét igen. 2006 szeptembertől 2009 márciusáig - Gyurcsány lemondásáig- 2,5 év telt el. Lassan mondom, hogy mindenki értse: 2,5 év. Mindez úgy, hogy még 2006-ban Gyurcsányt megerősítették a posztján, és a népszavazás sem tavaly, hanem 2008-ban volt, és az MSZP végül mégis kitölti a teljes ciklust kormányon.

Ez siker? Nem ismervén a tényleges célt, nehéz dönteni. Agonizált eleget a Gyurcsány kormány a kiszivárgás után ahhoz, hogy az egykori miniszterelnök hosszú távon ne vállalhasson vezető szerepet közhatalomban. Ha ez volt a cél, akkor a Fidesz számára siker. Ám ennek azért ára is volt az ország számára. Hatalomban maradt egy gerinctelen nagy párt, amely újra bizalmat szavazott egy politikai értelemben már akkor leszerepelt embernek, csak mert nem tudtak mást kiállítani. Érdemben 3-4 évet elvesztegettünk halogatással és fejvesztett kapkodással egyaránt. Megerősödött egy-két kevéssé szalonképes politikai formáció, a politikai kommunikáció meg maradt ugyanolyan fekete-fehér minden oldalon, mint volt.

Semmi sem menti a kormánypártokat az elmút négy évért politikailag, de a Fidesz nagy gépezete, ha beindult volna, többet is kihozhatott volna a kiszivárgásból az ország szempontjából. És ezt nem azért írom, mintha annyira szeretném őket. Az MSZP-nek jelenlegi formájában és tartalmával már rég a politika szemétdombján lenne a helye, és az odatalálását aktívan lehetett volna segíteni.