Cinca

Néha gondolkodom. Tedd te is azt! És ha lehet, kerüljük a személyeskedő kommenteket: unalmasak, feleslegesek, zavaróak.

2010.03.14. 20:45 bonebear

Talpra gazdaság - A Fidesz gazdasági programjáról laikus szemmel

Megszületett végre az, amire annyit vártam: a Fidesz választási programja. Az összes közül ez a legfontosabb, hisz ők lesznek kormányon, így a többiekét nem is szándékoztam részletesebben értékelni. Lévén nem a Fideszre fogok szavazni, talán kellően érzelemmentesen, ám mégis részben szubjektíven szándékozok kiemelni néhány fontosabbnak tűnő gondolatot.

Mivel megfelelően működő gazdaság nélkül a program többi fejezetének tartalma könnyedén írott malaszt maradhat, a címnek megfelelően csak a Matolcsy György által jegyzett gazdaságról szóló részt olvastam el, a többit nem. Az idézeteket megelőzően, amiket én hangsúlyosnak ÉS viszonylag konkrétnak érzek a programban, négy pontban összegezhető:
- adórefrom az egyszerűsítés jegyében, stabil szabályozás
- munkaidő/jövedelem arányos költségek és adminisztráció, kisebb bürokrácia
- elérni az alacsony képzettségűek foglalkoztatását az építőiparban, a mezőgazdaságban, és a (gyógy)turizmusban
- hangsúlyozottabbá tenni a műszaki és természettudományos felsőoktatást

Ezek a közül az oktatással kapcsolatos terveket nagyon kevésnek tartom, pedig mint a kutatás-fejlesztési tevékenységhez, ami szintén említve van, mind a turizmushoz jól képzett emberek kellenek majd, és itt már a közoktatásban is komoly tartalmi változtatásokra lenne szükség. Az első két pont a vállalkozási környezetet hivatott javítani, ami üdvözlendő, de adórefomra volt ígéret 1998-ban is, a kevesebb adminisztrációban meg azt a veszélyt látom, hogy könnyebb lesz a gazdasági bűnözők dolga is, ha más téren nem előzik meg ezt a tevékenységet. Az alacsony képzettségűek foglalkoztatása kulcsfontosságú és döntő lesz a leendő kormány sikerességéhez, de ezzel kapcsolatban is vannak aggályaim (lásd később).

Következzenek hát a számomra fontos idézetek, és néhány megjegyzés ezekhez. A jogszabályi környezetről: "Megerősíti a vállalkozók képviselőinek szerepét a szabályozás kialakításában, erős jogosítványokat biztosítva nekik a jogalkotás folyamatában." Ez alapvetően jól hangzik, hacsak nem az lesz a vége, hogy bizonyos vállakozói csoportok kilobbiznak a maguk részére előnyös szabályokat (is). Ez megint a legalizált korrupció veszélyét rejti magában. Felkészült, valóban a közt szolgáló politikai döntéhozó illetve végrehajtó testületek és személyek nélkül ez a veszély továbbra is komoly lehet.

A körbetartozásokról, közbeszerzésről, építőiparról: "Ugyancsak szerepe van annak a ténynek is, hogy a fővállalkozók – az erős verseny miatt – gyak­ran irreálisan alacsony árért vállalják el a munkát, és a végén a legkisebb és leggyengébb alvállalkozóknak csak késve, vagy egyáltalán nem fizetnek. ... A legnagyobb befolyással bíró és a pályázatokat sokszor elnyerő nagy cégeknek ugyanakkor nem érdeke egy jól áttekinthető, a versenyt valóban gerjesztő és a tartós működtetés próbáját is kiállni képes közbeszerzési rendszer létrehozása. ... Fontos hozzájárulást jelenthet az ágazat helyzetének javí­tásához az eddigi közbeszerzési gyakorlat felülvizsgálata. Mindez nemcsak gazdasági, hanem politikai érdeksérelmeket is jelenthet, felvállalása azonban elkerülhetetlen. ... Fontos feladat emellett a bírósági eljárások felgyorsítása gazdasági ügyekben." Amint az itt egymás után helyezett mondatokból is látható, több sebből vérző problámakör alakult ki mára. A helyzetelemzés egy apró pontot kivéve jó (nem az erős verseny miatt irreálisan alacsonyak az árak, pláne, hogy sokszor nem is maradnak azok, mire vége van egy projektnek), kérdés csak az, hogy valóban képes lesz-e a következő kormány az említett érdekecsoportokkal, lobbikkal szembemenni a tágabb értelemben vett köz javára. Ez nem a múlt elsázmoltatását jelentené, hanem a jövőbeli gazdasági "bűnözési potenciál" elfojtását már csírájában. Ehhez újra kellene alkotni a közbeszerzési törvényt, ami feles, és jó lenne az önkormányzati rendszerhez is komolyan hozzányúlni, amely viszont kétharmados. Talán nem véletlenül nem találni ebben a fejezetben erről szinte semmit, noha komoly gazdasági kihatásai lennének közvetve és közvetlenül egyaránt. A bírósági gyakorlat gyorsítása meg...szép álomnak tűnik, hisz a bírósági ügyeknek jellegüknél fogva alaposaknak kell lenniük. Valamit valóban kezdeni kéne a gazdasági társaságok vezetőinek nem vagyoni jellegű felelősségével, de talán nem így. Összességében jó cél a gazdasági környezet javítása, de több részletet szeretnék erről hallani a kampányban.

Szintén az éptíőiparhoz tartozó terv: "Egy országos energiahatékonysági program fellendítené az építőipart, évente a lakásállomány 10%-ának felújítása " Számoljunk! Ez évente kb. 300 000 lakást jelent, átlag mondjuk 500 000 forint beruházást lakásonként, ez évente bizony 150 milliárd forint. Állami pénz lesz, vagy PPP? Hiányt fognak növelni hozzá, vagy lesz máshol megtakarítás (brutális megszorítás :) )? Ráadásul a kezdeti megtakarítás a háztartásoknál fog jelentkezni, nem az államnál, tehát ez sem javítja közvetlenül egy ilyen kétségtelenül szükséges terv finanszírozását.

Mezőgazdaság: "Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változa­tos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára. E kisebb építőelemekből szerveződő gazdasági szerkezet a piaci versenyben akkor indul jobb eséllyel, ha államilag is támogatott, önkéntes beszerzési, ter­melési, feldolgozási, illetve értékesítési társulásokat hozunk létre." Épp csak a szövetkezet szót nem merték leírni, pedig minden jel szerint ilyenekről is szó van. :) De nem is ez a lényeg, hanem a többi. (Megjegyzem, a családi gazdaság szóösszetétel nem szerepel a programban.) Ezekkel az elképzelésekkel nincs komlyabb bajom (ha az állami támogatás rendszere épeszű lesz), ám később felbukkan még valamilyen termékminőség alapú amolyan protekcionizmus. Ez is, valamint a helybeni értkesítési szándékok is felvetik azonban a versenyképesség kérdését, plusz uniós tagként elég nehéz jogszerűen így bevatkozni a piaci folyamatokba. Na meg expotkitettségünk is van, tőkekitettségünk is, tehát a potekcionzimus veszélyes. 
Ha a programnak megfelelően a mezőgazdaságnak része lesz a tömeges közmunka, élőmunka, és még a minimálbér rendszere is marad, ahogy van, nehezen képzelem el a versenyképes magyar élelmiszereket. A prémiumtermékeknél ez lehet piacképes, de nagyobb hazai tömegeket, mint fogyasztókat ez aligha érint. És akkor még nem beszéltünk a nemzeti dotációk közti különbségekről az erősen iparosodott és a többi ország között. Komoly kérdés, hogy az itt foglakoztatott tömegek részére mekkora jövedelmek keletkezhetnek majd, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.

A hazai érdekek védelméről: "Olyan zöld közbeszerzési rendszert, amely a hazai vállalkozásokat részesíti előnyben, ..." És ez hogy lesz ez EU konform? Egy versenyképességi kérdést fognak adminisztratív úton kezelni? Úgy fest, ebbe a csapdába minden párt beleesik. "A magyar vállalkozások presztízsét, ezáltal versenyképességét növelné a „Ki­váló termék” embléma bevezetése. A védjegy célja az élelmiszer-előállítók vé­delme, a fogyasztók tájékoztatásán keresztül a fogyasztói döntések befolyá­solása, az általános élelmiszer-fogyasztási kultúra fejlesztése, az élelmiszer­gyártók ösztönzése a minőségfejlesztésre." És ha a fogyasztó mégis ár alapján dönt, és nem befolyásolható? Nagy tömegek részére zsebbevágó kérdésról van szó.

Az oktatásról, ami lassacskán erősen ki fog hatni arra a bizonyos gazdasági környezetre is, tehát kettes számú kulcskérdés:
"Németországban sikerrel működik egy ilyen rendszer, az úgynevezett duális szakképzés, amely alapvetően a vállalatoknál zajló gyakorlati képzés­re épül, amit csak kiegészít a szakképzési intézményekben folyó elméleti ok­tatás. ... A gyakorlatorientált vállalko­zás-oktatást el kell terjeszteni a szakközépiskolákban és a felsőoktatásban is, hogy a fiatalok akár az iskola elvégzését követően, akár néhány év rutin meg­szerzése után képesek legyenek saját vállalkozást indítani." Ez eddig jó. "Jelenleg a felsőoktatásban szerezhető diplomák felére nincs piaci kereslet, ezért a felvételizőknek több információt kell adni a szakok piaci értékéről." Itt viszont nagyon hiányolom az ennél érdemibb megoldási tervet. Ha tudjuk, hogy a fele pénzkidobás, nem kéne nagyjából megfelezni a keretszámot, és/vagy nagymértékben átrendezni a piac álatal is igényelt szakok javára? Ez a gondolat vajon miért nem kerülhetett bele a programba???????? Szintén hiányolom a normatív finanszírozással kapcsolatos bármilyen gondolatokat, mivel ez hagy életben tömegével büfészakokat "büfőiskolákon". Ha ezen a területen nem lesz érdemi változás, az komoly közpénz pazarlást hagy életben!

Önkormányzatokról: "Ezért a megoldás sokkal inkább a településeken keletkezett források állami elvonásának csökkentése, mintsem a települési önkormányzatok elsorvasztása." Ez akkor központi költségvetés bevételcsökkenésével összhangban kiadácsökkentést is jelent? Brutális megszorítás? :) Azért remélem, hogy ez csak feles többséget igényel, hisz adózási kérdés. "Amíg a települések finanszí­rozásában, a helyi és a központi adók megosztásában nem születik olyan rendszer, amely közvetlen kapcsolatot teremtene a települések gazdaságfejlesztési tevékenysége és a települések bevételei, a települések gazdasága és gazdagsága között, addig a vállalkozásokra kivetett helyi adók és illetékek csak a helyi sarc formái maradnak." Milyen igaz.

Összességében ezt a programot nem temetném hiányosságai ellenére sem, mint elképzelést. Azonban komoly kétségeim vannak a megvalósulását illetően. Az eddigiek közül talán ez mondható a leginkább gazdasági-jobbos programnak, és épp ez rejti a kockázatát is a tényleges társadalmi elfogadását illetően. Végezetül egy ilyen progam után még Gyurcsány Ferenc is megnyalhatná a tíz ujját, bár neki nem sikerült ilyen komoly lépéseket végrehajtania. Gyanítom, hogy az lesz a Fidesz szerencséje, hogy kevesen olvasnak gazdasági programokat.

Ui.: A tévedés jogát fenntartom.


 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány politika választás gazdaság fidesz program 2010


2010.03.02. 10:17 bonebear

Parafrázis - visszahívás

(Az eredeti hír: www.mr1-kossuth.hu/hirek/hirosszefoglalo/2010-marcius-2-10-ora.html )

Több mint száz képviselőt hív vissza Magyarországon a Nép kormányproblémák miatt. Akkor lehet gond, ha az ország lassan megy: történt is már több csődközeli helyzet, de az alacsony sebesség miatt csak a bizalom sérült meg. Közben a Blog Times arról ír, hogy olyan képviselőkkel is gond lehet, akiket nem hívott vissza javításra a gyártójuk. Az elmúlt hónapokban több gyártónál is gondok akadtak: az MSZP, a Fidesz, A Jobbik és az MDF is elrendelt soron kívüli szervizt bizonyos képviselő-típusoknál.

 

Szólj hozzá!


2010.02.28. 20:50 bonebear

Ez a Fidesz gazdasági koncepciója?

Vasárnap este a Szólás szabadságában Varga Mihály volt az első vendég. Ha valaki, ő talán illetékes a Fidesz gazdaságpolitikáját illetően. Reménykedtem, hogy megtudom a munkahelyteremtési tervük elemeit, hogyanját. Ehelyett két kérdésre kétszer is azt a valószínűleg lényeginek szánt információt/üzenetet sikerült megtudnom, hogy 1998-2002 között már egyszer sikerült, tehát a Fidesz most is képes lesz gazdasági növekedést serkenteni. Hiába kérdezett rá kifejezetten a műsorvezető, hogy most azért más a helyzet, mint akkor, erre Varga Mihály nem válaszolt. Ebből én arra tudok csak következtetni, hogy lényegében fogalmuk sincs még arról, hogyan és mit kéne majd csinálni. 

Mindezt azért tartanám fontosnak megtudni már most, mert a Fidesz kormányon lesz, senki más gazdasági programja nem olyan fontos, mint az övék, így szükség lenne az alapos társadalmi és szakmai vitára. Ennek a lehetőségétől egyre inkább elesünk, ahogy telik az idő.
 

Szólj hozzá!

Címkék: kampány politika választás gazdaság fidesz varga mihály 2010


2010.02.22. 21:20 bonebear

Mi fontos? A számháború

Parlament, 2010. február 15. délután
Erős felütéssel indult az idei első ülésnap két fajsúlyos napirend előtti felszólalással. Mielőtt megnéznénk a tartalmukat itt és itt, muszáj nyomatékosítani, hogy ezek a felszólalások több hetes parlamenti szünet után, az időközben beindult kampány keretében hangzottak el kiemelt helyen, előre tudhatóan kiemelt sajtó visszhanggal, így vélhetően az itt elmondottakat fő üzeneteknek szánták a választók felé. Tehát nem maguknak, nekünk!
Navracsics Tibor:
"Hiszen mit mondhatnánk egy olyan időszakra, amikor az egy főre jutó GDP tekintetében a 2003 előtti relatív szint alá csökkentünk? Ugyanis 2003-ban az egy főre jutó GDP az Európai Unió 27 tagállami átlagának 63,2 százaléka volt, 2008-ban ez már csak 62,9 százalék."
Kedves szóvivő diákok! Így kell ugyanazt az adatot rossznak láttatni a viszonyítás eszközével, amit majd az ellenfél egy más viszonyítással jónak fog láttatni. Ebből aztán tényleg senki nem fogja érteni, hogy miről van szó. Ha mégis, megtudja, hogy összességében rosszabb/jobb a közösségnek, mint volt, legfeljebb konkrétan neki még mindig nem, de ez ott fent úgy tűnik, nem fontos, hanem ez a fontos.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány politika választás parlament molnár navracsics 2010


2010.02.16. 22:11 bonebear

Miért ne szavazzunk Lendvai Ildikóra

Ezt a rövid poszot már nem tudom magamban tartani. :) Lendvai Ildikó a 2002-es kampányban ezt találta mondani a köztévében valamelyik hétvégi (?) reggel:

"A politika célja a hatalom megszerzése és megtartása."

És ezt a mondatot a szövegkörnyezet nem mentette semennyire. 

Szólj hozzá!

Címkék: választás lendvai 2010


2010.02.16. 22:08 bonebear

Miért ne szavazzunk Morvai Krisztinára 2. rész

A leginkább érdekes interjú vagy inkább beszélgetés (szerkesztve) az összes közül ez, ahol Toroczkai a kérdező. Kicsit régebbi, és csupa meglepetés.
"Toroczkai: Van előzménye ennek a beszélgetésnek, hiszen először elküldtem a kérdéseimet írásban, mire Ön elküldte nekem a Magunkfajták című könyvét,"
Érdekes könyvcím. Biztos az igazságosabb, emberi jogokban gazdag világ iránti igény szülte.
"Tehát az egész jelenlegi Bush-féle politikának és világnézetnek az igenlése az egyik része annak, amit ma egy jobboldali identitásnak neveznek a világban. A másik nagyon fontos, Izrael államnak nemcsak a létét, hanem az uralmi pozícióját elismerni és támogatni, és az egész szabadkapitalista piacgazdaságnak az elismerése, amelyben a gyengébb pusztuljon, az erősebb érvényesüljön, tehát tulajdonképpen egy neoliberális gazdaságpolitika az ismérve. Ennek a triásza az, ami a világban általában a jobboldaliságban definiált."
Nincs ezekkel a mondatokkal baj (tényleg), de ezek szerint akkor kik a jobboldali pártok ma magyarországon? Öröm, hogy Morvai Krisztina szerint is valami nagyon a feje tetjén van a pártrendszerünkben.
"úgy tűnik, hogy a szabadság, mint érték nem definiálódik a konzervatív embereknek az értékrendjében. Engem például ez zavar, mert a szabadság, a szó jó értelmében egy nagyon fontos érték."
Ezzel is csak egyetérteni tudok.
"Egyetlen ember sem véletlenül jött a világra, mindenkinek van egy küldetése, melyet be kell töltenie ezen a világon és a szabadság az, hogy megkapom a lehetőséget arra, hogy a küldetésemet betöltsem."
"a közösségnek a feladata, hogy támogasson minden egyes embert a küldetése kibontakozásában, és ennek része kell, hogy legyen a szabadság. A szabadság egy érték. Tehát ilyen értelemben liberális vagyok, ha azt mondjuk, hogy a liberalizmus egy szabadságközpontú gondolkodás."
Na, ilyen értelmezését a szabadságnak még nem hallottam. Ha csak a lehetőséget hagyjuk meg, mint lényeget, akkor rendben, de ez a küldetés dolog nekem kicsit zavaros.
"Tehát ugyanúgy a jobboldali és baloldali helyett mindenkinek meg kellene mondania, hogy mi az, ami mellett kiáll. Nem azt kell mondanom, hogy baloldali vagyok, hanem mi az, ami számomra érték."
Én már nem tudok másra gondolni, csak az igazságosabb világra. :) Úgy tűnik, ez fertőző.

Szólj hozzá!

Címkék: politika választás gazdaság morvai 2010


2010.02.16. 20:54 bonebear

Miért ne szavazzunk Morvai Krisztinára 1. rész

Morvai Krisztina megszólalásait, interjúit nagy számban meg lehet találni a neten, így volt miből szemezgetni. Ezek egyike alapján intelligenciájához nem fér kétség, azonban beszéd/válasz szerkesztéséről leginkább Torgyán József jut eszembe, aki bármit is kérdeznek, a válasz végén századszor is elmondja a paneljeit, ha nem rögtön az elején. Másik fontos jellegzetessége a hadarás, amely persze csak formai hátrány, de az idősebb korosztály megnyeréséhez le kellene küzdeni majd. Az első forrás egy rövidke interjú
"Vannak status quo párti erők, amelyek a jelenleg fennálló rendszert támogatják, melynek a lényege a neoliberalizmus, a globális világuralmi rendnek való alávetettség, a WTO által irányított liberális szabad kereskedelem mentén felépített gazdaság, beleértve a mezőgazdaságot is. "
Az állítás szerint a jelenlegi rendszer lényege a neoliberalizmus. Gondolom ide tartozik egyes piaci szereplők (multik) versenyt befolyásoló állami kedvezményezése is, vagy a közbeszerzés mai formája. Sok itt a fogalmi zavar, persze nem csak Morvai Krisztinánál. A "liberális" és a "szabad" egymás után kőkemény tartalmi szóismétlés. A mezőgazdasági kereskedelem persze valóban megérne egy bővebb misét, lévén nekünk húsbavágó kérdés.
"A neoliberális rendszer – amelynek az a lényege, hogy a profitot privatizálni, a kárt és a költségeket pedig államosítani kell – összeomlott."
A mondat gondolatjeles része tudtommal lényegében Róna Pétertől való, csak épp semmi köze a maradékhoz. Az az állam, amelyik ezt teszi a profittal és a károkkal, nem épp neoliberális, hisz a veszteség államosítása megint csak direkt piactorzítás. És ez adta az interjú alcímét... Az sajtó munkatársa "sikeresen" megfogta az interjú lényegét.
A következő interjú érdekesebb részei:

Szólj hozzá!

Címkék: választás morvai 2010 cinca


2010.02.01. 23:00 bonebear

A buksifejű adós

Több forrást is be lehetne linkelni arról, ha ehhez a poszthoz nem lenne feleseleges, hogy a kormány és az MSZP mekkora sikernek tartja a külföld (IMF, elemzők) elismerését a leszorított költségvetési hiány, a stabilabb forintárfolyam, és más pénzügyi eredményekért. Kétségtelen tény, hogy ezek fontos eredmények, hisz egy pénzügyi krízishelyzet sokmindent temetne maga alá, azonban semmi alapot nem adnak arra, hogy a kormány, még ha átmeneti is, nyugodtan hátradőljön. És nem tehette volna ezt több korábbi kormány sem. 
Komoly politikai közéleti hetilapban nem egy és nem két éve találhatók meg például CNC esztergályost kereső hirdetések, hogy csak egy érdekességet említsek. Néhány egyetem néhány szakán már sokadik éve felzárkóztató órákat kell tartani az elsősöknek a hiányzó tudás pótlására, ami korábban még megvolt. Az aktivitási ráta sem tavaly lett alacsony, és az előnyugdíjasok száma sem tavaly lett sok. A közbeszerzés, az önkormányzati rendszer visszásságai, az átláthatatlan, bürokratikus gazdasági környezet sem mai szülemény. Szakemberek bizonyosan még tovább tudnák sorolni a jeleket, melyek szerint a reálgazdaságnak komoly bajai és hiányosságai vannak.
Ha egy kormány azt hiszi, és erre már legalább négy példa (kormány) van eddig, hogy kizárólag a pénzügyi stabilitás vagy más pusztán pénzügyi jellegű lépések elegendők egy "kiugráshoz", egy olyan szintű növekedéshez (akár általános értelemben is egy kiteljesedéshez), amellyel fel lehet zárkózni a méretarányosan erősebb gazdaságú országokhoz, akkor egyrészt nagyon téved, másrészt nagyot hibázik. Nem elég, ha buksifejű adósok vagyunk, akik már azzal beérik, ha néha megsimogatják a fejünket, hogy szépen fizetünk. Ezt gazdasági sikerpropgandaként eladni a választók számára: ámítás.
Nem véletlenül született a http://www.mitigernek.hu oldal sem, és nem véletlenül találták meg a működtetői a legégetőbb problémák között a gazdaságot vaskosan érintőket. Ígérhet bárki bármit, hogy hogyan költené el a költségvetés (nemlétező) bevételeit, jól működő GAZDASÁG nélkül ez mind álom marad majd. Fontos és elsődleges teendők vannak ezen a téren, hisz ezek adják az alapot, arra, hogy bármi közösségi szinten fontosra költeni tudjunk, ezért mindenkinek azt javaslom, hogy árgus szemekkel figyelje a gazdasági programokat, próbálja megérteni őket, olvasson utána annak, aminek kell, hátha lesz köztük hihető és megvalósítható stratégia részletesen kifejtve.
És az sem lenne baj, ha a feladat közép- és hosszútávú jellegéből adódóan konszenzusos stratégia születne a politikai tényezők között. Lehet, hogy még nem látják, de ez az ő érdekük is. Itt mások a történelmi hagyományok, mint Latin-Amerikában...
 

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kormány imf


2010.02.01. 22:16 bonebear

Kiszivárgástól lemondásig

Nemrégiben a Fidesz-KDNP soraiból nyíltan bevallották, hogy például a parlamenti kivonulósdi célja Gyurcsány Ferenc személyes lejáratása, elhiteltelenítése stb. volt. Egy dolog nem derült ki igazán, hogy mi volt ennek a stratégiának a célja.

A beszéd kapcsán az interneten elérhetővé vált teljes hanganyagot annak idején meghallgattam, és nem igazán lepődtem az egyik szoci valaki/senki felszólalásán, amelyben 10 percig beszélt, és nem mondott semmit. Maga Gyurcsány is többes számban fogalmazott a beszédben: "elkúrtuk". Nem véletlenül. Egy kormány nem létezik önmagában, pláne nem egy miniszterelnök. Ők képviselik a kormánypártok által elfogadott programot, legalábbis elvben. Ha politikai felelőst keresünk bármiért is, akkor két frakciót kell találnunk, sőt, két pártot, amelyek a kormány alapját adják. Amit mezei lúzerként láttam 2006 óta, arra következtettem, hogy Gyurcsány fő ellensége maga az MSZP. Ugyan megtették miniterelnök jelöltnek, majd ténylegesen az is lett 2004-ben és 2006-ban is, sőt, elfogadták a benyújtott programokat is, amikor érdemi lépésekre, parlamenti szavazásokra került sor, számos esetben keresztbe feküdtek a kormány előtt. Lehetetlen volt velük érdemi lépéseket tenni. Amit lehetett, azok szimbolikus szinten mozogtak, és a nép szavazott is róluk. Talán ennyiből is elfogadható tőlem, hogy a további fejtegetések alapja az, hogy nem Gyurcsány Ferenc az egyszemélyi politikai felelős.

De akkor miért ő lett a Fidesz célpontja? Viszonylag kézenfekvő válasz, hogy egy demokráciában nehéz egy vagy két pártot mint szervezetet támadni azért, mert hülye vagy mert hazudik. Nem múlik el kampány már jó ideje anélkül, hogy A ne vádolná hazugsággal B-t, és viszont. Ha csak a pártok képviselőiről lenne szó, az is sok ember, hát még a tagság, vagy a szimpatizánsok, egykori szavazók. Egy komoly politikai támadásnál könnyen besértődhetett volna a szűkebb vagy tágabb kör, bár a legszűkebb körnek, a frakcióknak ezt közszereplőként viselniük kellett volna. Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna (alkotmányos) kormánybukásra játszani úgy igazából, de ha összejött volna 2007 tavaszán, talán most már beljebb lennénk egy kicsit, legalább a lólábbal.

Mindenesetre ott volt az aduász a kézben, a beszéd és minden következménye, a kormánypártok eltűnő népszerűségével együtt. A célpont mégis csak Gyurcsány lett. Bár az ellehetetlenítés pontos célját és értelmét ma sem látjuk, eredményességét vagy eredménytelenségét igen. 2006 szeptembertől 2009 márciusáig - Gyurcsány lemondásáig- 2,5 év telt el. Lassan mondom, hogy mindenki értse: 2,5 év. Mindez úgy, hogy még 2006-ban Gyurcsányt megerősítették a posztján, és a népszavazás sem tavaly, hanem 2008-ban volt, és az MSZP végül mégis kitölti a teljes ciklust kormányon.

Ez siker? Nem ismervén a tényleges célt, nehéz dönteni. Agonizált eleget a Gyurcsány kormány a kiszivárgás után ahhoz, hogy az egykori miniszterelnök hosszú távon ne vállalhasson vezető szerepet közhatalomban. Ha ez volt a cél, akkor a Fidesz számára siker. Ám ennek azért ára is volt az ország számára. Hatalomban maradt egy gerinctelen nagy párt, amely újra bizalmat szavazott egy politikai értelemben már akkor leszerepelt embernek, csak mert nem tudtak mást kiállítani. Érdemben 3-4 évet elvesztegettünk halogatással és fejvesztett kapkodással egyaránt. Megerősödött egy-két kevéssé szalonképes politikai formáció, a politikai kommunikáció meg maradt ugyanolyan fekete-fehér minden oldalon, mint volt.

Semmi sem menti a kormánypártokat az elmút négy évért politikailag, de a Fidesz nagy gépezete, ha beindult volna, többet is kihozhatott volna a kiszivárgásból az ország szempontjából. És ezt nem azért írom, mintha annyira szeretném őket. Az MSZP-nek jelenlegi formájában és tartalmával már rég a politika szemétdombján lenne a helye, és az odatalálását aktívan lehetett volna segíteni.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika fidesz gyurcsány őszöd


2010.01.24. 22:39 bonebear

Miért ne szavazzunk Szijjártó Péterre 2. rész

A második részben egy HírTV-s műsort és egy népszabis interjút boncolok.
Az elején Bolgár György egy cikkéről beszélgetnek, amiben aggódik bizonyos erőszakos megnyilvánulásokon: 
"...hisz olyan dolgokat ír, amelyek intellektuálisan valóban megágyaznak a háborús hangulatnak, tehát hogy ha valami a háborús hangulatot meg a valódi háborút előkészíti, azok pontosan az ilyen írások, amelyek egyértelműen gyűlöletkeltők, egyértelműen bicskanyitogatók, és egyértelműen intellektuális megágyazásai a háborús hangulatnak, amiről ő ír. Mert nyilvánvalóan az a célja, hogy háborús hangulat legyen (eközben a gesztus: orrérintés)"
A mondat szemantikai elemzése házi feladat kicsiknek és nagyoknak. Szijjártó úr javára írandó, hogy a többi mondata legalább nem ilyen. És milyen jó, hogy videón látni és hallani is az alanyt, mit hogyan mond, mik a gesztusai. Csak sajnos nincs belőle szöveges változat is.
Másik téma volta a BKV-s végkielégítések.
"Az nem normális dolog - ne haragudjatok -, hogy 100 millió forint, amit hát nem tudom, hogy együtt összesen láttunk-e már együtt életünkben, de mindenesetre a magyar emberek döntő többsége ennek a tizedét nem keresi meg talán egész (gesztus: szemüvegigazítás) élete folyamán."
Némi túlzást érzek. És hadar.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány fidesz szijjártó


2010.01.24. 21:30 bonebear

Miért ne szavazzunk Szijjártó Péterre 1. rész

A Fidesz kommunikációs igazgatója, alias "Nyilván" Péter kicsit nehezen értékelhető személyében. Szili Katalinnal könnyebb dolgom volt, mivel kifelé beszélt a pártjából. Szijjártó úr azonban többnyire hivatalból tartja magát a szerepéhez. Bevallom, szemlézésem előtt ennél több megállapításra nem számítottam. Szóvivői megnyilvánulásai alapján tényleg arctalan arcnak tűnt, ugyanis nehéz megkülönböztetni a beszédstílusát vagy akár a mondanivalóját a főnökétől, amikor a pártját képviseli. Ám találtam olyan videotartalmat, amin más, inkább saját maga minden tekintetben. De az első rész még nem erről szól.

Az első interjú baráti közegben született, és szóvivős. Lássuk az érdekesebb részeket.
"Érthető a fantáziadús újságírók és a jobboldali közéleti szereplők motiváltsága ezen a téren, hiszen mindenki azt várja, hogy végre új, polgári kormány alakuljon."
Az lényegtelen, hogy mi a mondat környezete, egyetlen szóval van csak baj: mindenki. Nem hinném, hogy mindenki az új Fidesz kormányra vár. De egy szóvivőtől végül is ennyi túlzás belefér.
"Senkinek ne legyenek azonban illúziói: minden idők legaljasabb, legmocskosabb kampányára készülnek a szocialisták. Gyakorlatilag a teljes baloldal a túléléséért küzd, így minden eszközt bevetnek."
Egy mondat kifejtést megért volna az eszközök részletezése, lévén így ellenőrizhetővé vált volna az állítás. De lássuk, ehhez képest mi várható tőlük?
"-Önök milyen kampányra készülnek?
- Rövidre és olcsóra."

A "rövid", jelentem, már nem teljesült, hisz a hivatalos kampánykezdet előtt már a Fidesz IS óriásplakátolt. Bagoly veréb mifene oda vissza.

1 komment

Címkék: kampány fidesz szijjártó


2010.01.05. 20:59 bonebear

Miért ne szavazzunk Szili Katalinra 2. rész

A következő cinca egy másik tanulmány Szili honlapjáról, valamint egy index.hu-s interjú.
"Több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után szociálisan még mindig nem sikerült a fordulat történelmi előnyét igazolni. Ezért nem is csodálkozhatunk azon a nosztalgián, amely a leváltott rendszer egykori szerény, de legalább biztos szociális eredményei iránt érződik. Pontosan kell értenünk az embereket: nem politikai, hanem egzisztenciális nosztalgia ez. A boldogulni akarást és a biztonságvágyat fejezi ki.”
"Például hosszabb távon nehezen tartható fenn egy olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az érvényesülés szempontjából legfontosabbnak számító szellemi tőke privilégiumként oszlik el, miközben a társadalom nagy része rosszul képzett és még rosszabbul fizetett munkaerőként jelenik meg a piacon."
A helyzet értékelése tulajdonképpen rendben lenne. De megint nem látok megoldási javaslatokat, elképzeléselet. A hogyan kérdésköre kimaradt.
"Mi, magyarok sem lehetünk felhőtlenül büszkék a formailag és jogrendileg kétségtelenül demokratikus politikai struktúránkra. Ezt a keretet évek óta és egyre inkább a nem indokolható gyűlölettartalom tölti ki.”
Kik töltik ki ezzel a tartalommal? Hallott már valaki politikust ennél a problémánál első személyben fogalmazni? Én, mi, ilyenek... Én többnyire csak olyat hallottam, hogy "a politika" ilyen meg olyan. Adjunk tükröt?

Szólj hozzá!

Címkék: interjú választás szili tanulmány katalin 2010


2010.01.05. 20:13 bonebear

Miért ne szavazzunk Szili Katalinra 1. rész

Az MSZP önjelölt Donna Alternatívája rendelkezik saját honlappal, így elvileg esélyünk van megtudni, hogy hova is tegyük politikai üzeneteit. Első körben a tanulmányait vettem górcső alá. 
Az első rágcsálni való kérdés az lett bennem, hogy mire jó egy tanulmány. Egy jólfésült elemzés/tanulmány először problémákat boncolgat, majd konkrét lépéseket, megoldásokat javasol. Ezek nélkül félkarú az egész, jókat lehet rajta bólogatni meg fejet rázni felváltva. Számomra akkor derül ki valami érdemi egy politikusról, ha megtudom azt is, mit tenne adott helyzetben. Hát lássuk.
Az itt olvasható tanulmány cincája az első.

Kezdjük mindjárt a címmel. Tényleg muszáj baloldalinak lenni? Ne már. :) Ez annyira izé...
"Az eltelt 17 esztendőre visszatekintve látjuk, hogy országunk olyan globális folyamatok idején lépett be a világ addig egyértelműen boldogabbik felének családjába, amikor a nemzetközi hatalomgazdaság éppen szakítani készült a jóléti paradigmával.”
Fő a közérthetőség. Nem láttam még a hatalomgazdaság szóösszetételt korábban, és a jóléti paradigma sem biztos, hogy mindenkinek egyből jelent valamit.
"A tömeges munkanélküliség különösen azokban a térségekben állandósult, amelyeket mindenféle tőkebefektetés elkerült,”
Ez pont az az állítás, aminek az okait sokkal lényegesebb lenne feltárni, mint magát a jelenséget.
"a mai politika alapja - az új globalizmus”
Volt régi is? Akkor miben új ez, és miben régi a régi? És tényleg ez a gond (ha jól sejtem, annak tekinti a mű)? Egyáltalán mit jelent a globalizmus ebben a tanulmányban? (Meg úgy egyáltalán nem nagyon szokták konkretizálni a dolgot, szóval ezt más is megkapja majd kritikaként) Ki lehetett volna fejteni.

Szólj hozzá!

Címkék: választás szili tanulmány katalin 2010


2009.12.13. 21:48 bonebear

Álhírek - kabala

Egy körülbelül 30 fős, főként fiatalkorúakból álló soproni csoportot vett ma őrizetbe a rendőrség a budapesti Déli pályaudvar kerengőjében. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a gyülekezési szabályok megsértése miatt kellett intézkedniük, mivel előre be nem jelentett módon, kétoszlopos alakzatban, egy maguk közt csak ofőnek becézett nagykorú férfi vezetésével tartózkodtak közterületen, és semmilyen felszólításra nem voltak hajlandók szétoszolni. A rendőrség gyanúját az keltette fel, hogy egyforma ruhát viseltek, melynek mellső oldala egy sünt ábrázolt, valamint vezetőjük vezényszavaira mozogtak többé kevésbbé. Az előállítottak állítása szerint a sün csak az általuk osztálynak nevezett csoportjuk kabalállata, mivel erdészeti szakközépiskolába járnak. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében közoktatási szakértők bevonásával folytat vizsgálatot a csoport vezetője ellen, aki a kórházba szállítása közben hasra esett a cipőfűzőjében, és ezért eltörte két kisujját valamint egy bokáját.

Szólj hozzá!


2009.12.10. 23:16 bonebear

Miért épp a Szempont?

Az egyetlen dolog, amit igazán sajnálnék, ha megszűnne a közszolgálati tévé, az épp a Szempont. Más komoly oknyomozó műsor országosan sugárzott és ingyen elérhető csatornán nincs. Akár a Naplót nézem, akár a 21. századot vagy a Házon kívül-t, eléggé magukon viselik a kereskedelmi csatornák megkívánta jegyeket: hatásvadász eszközök, a Szemponthoz képest felületes feltárás, és az egy témra jutó időtartam sem elég.

Vajon miért pont ez a műsor szűnik meg? Milyen prioritások mentén született ez a döntés? Talán drága volt a műsor? Vagy nem volt jó a szakmai színvonala a vezetés (vagy mások) szerint? Vagy túl messzire mentek? Ha van közszolgálat ezen a jobb sorsa érdemes csatornán, akkor ez az volt.

Számos hülyeségre, pazarlásra, kivagyiságra és egyéb finomságra irányították rá a figyelmet, de mellette ott voltak a pozitív példák is, amelyek működő(!) megoldásokat mutattak be adott problémákra. Bevonták a nézőket is a műsorba az élő cseten át, ami egy közéleti, félig politikai műsor esetében azért ingoványos terület tud lenni.

Hiányozni fog, ahogy Baló is. Hacsak nem veszi át egy másik csatorna. A döntéshozó meg szégyellje el magát!

 

Szólj hozzá!

Címkék: mtv szempont


2009.12.05. 01:06 bonebear

Jótanuló? - Bajnai a közgázon

A miniszterelnök nemrég a közgázon dicsekedett a válságkezelés eredményeivel. Ha pénzintézet lennék, mint az IMF, én is elégedett lennék. Egyre jobb esélyem van arra, hogy visszafizessék a kölcsönömet. Ennyi érdekelne engem, nem több. Innen nézve rendben vagyunk. Jeles, leülhet. Na de tényleg ennyi kell csak egy jó gazdaságpolitikához pénzpolitikához? Az áthúzás természetesen nem véletlen. Van itt két szó, ami rendszerint nincs szétválsztva tartalmilag. De mielőtt bárki továbbmenne:

nem vagyok közgazdász.

Volt a miniszterelnöki előadásnak egy szép logikai lánca, hogy ha levisszük a hiányt, megnő a bizalom, stb., és a végén megindul az export, megint kell a több munkás kéz, hurrá. Pont.? Értem én, hogy a mostan kormány csak válságkezelésre jött létre, és az említett előadás is csak ezt a részt akarta bemutatni, de én legalább pár mondatban vártam volna, hogy hallok a hogyan továbbról. Ugyanis ott kezdődött volna a pénzpolitika (kiigazítás, megszorító csomag, ki minek gondolja) után a gazdaságpolitika, és úgy általában a sokféle politika. Abban, hogy nem költ többet az állam elsődlegesen, mint amennyit beszed, még nincs stratégia, nincsenek komparatív előnyök, nincs fenntarthatóság, nincs rendszerszintű alkalmazkodás, csak ép ész. (Feltéve, ha van) Az sem gazdaságpolitika, hogy ha levisszük az adókat, pár hónap múlva (Szijjártó, DunaTV) meglódul a gazdaság.

Ha nem némileg szemellenzős pénzügyérek uralnák a közgazdaság nyílt eszmecseréit, akkor szó esne arról is, hogy hogyan működik maga a gazdaság. Vannak ugye a természeti adottságok, van egy emberanyag, és van a piac úgy általában. A folytatást, gondolom a közgazdászok már mondanák is, ha lenne érteleme ilyen alapvető dolgokat elmagyarázni...úgy kb. 8 millió szavazónak. Hogy mire való a szakképzés, miért jó, ha nem költünk el mindent, és marad valami kis hazai befektetnivaló is. A pro és kontra propaganda arról sem szól, hogy a költségvetés bár fontos, súlyozni lehet vele, előnyhöz juttatni bizonyos csoportokat, területeket, de nem lehet vele reformálni (alkalmazkodni!). Igen, azokat a nagy mumus állami újraelosztó rendszereket, amik sokba kerülnek, mégsem hatékonyak, mert rossz a rendszerük logikája, vagy a jó logika nincs jól működtetve. Ezen a téren nagyon sok adóssága van a politikai osztálynak... És tényleg ezek azok a területek, ahol nem kéne négyévenként megváltani a világot.

Ok, lehet mondani, hogy azért eddig is elvoltunk valahogy. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de elvan. Csakhogy így sosem fogunk felzárkózni...hova is? Már megint egy meg nem történt vita. Hova is tartunk? Szeretnénk sok GDP/főt? Biztos nagyon boldogok leszünk tőle, már ha marad rá időnk. Másik véglet is van. Ezt pici pártok preferálták/-ják. Működhet egy olyan modell is, hogy főleg agrárország vagyunk, csak akkor tessék elfelejteni a nagy GDP-t. Én valahol a kettő között látnám szívesen magunkat, mondjuk agáripari ország erős szolgáltatószektorral pár kicsi de ütős high-tech céggel. De bármit is akarunk, minél több munkaképest embernek kell majd hasznos (érthető szó szerit is) munkát végeznie.

A jó munkaerő viszont nem magától terem. Most már szerencsére mindkét oldalról halljuk a szlogent, hogy vissza kell adni a munka becsületét/munka alapú gazdaság kell. És itt kb. ki is merült a kommunikáció, na meg minden más is. Ezekhez a célokhoz ugyanis kulcsfontosságú többek között az oktatás. Legalább 10 éve lehet olvasni kevésbbé olvasott sajtótermékekben, hogy hiány van sokféle szakképzettségű emberből, és hogy valami nincs rendben a szakképzésben. Az utóbbi évek termése, hogy a nem szakképzésben is baj van középszinten bizonyosan. Nem egy év alatt romlott el, és nem is egy év alatt fog megjavulni a helyzet, stratégiát kell majd váltani, mert a mostani valahogy nem vált be. Én azt szeretném, ha erről hangsúlyosan szólna majd a kampány, az oktatás minden szintjéről. Vagy legalább legyen egy sokpárti konszenzus.  

 

Akkor lennénk igazán jótanulók, ha a rövidebb távú érdekeink mellett egyszerre foglakoznánk a hosszabb távúakkal is. (És most csak egy témára koncentráltam, pedig lesz még ilyen: energiapolitika és természeti erőforrások)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás gazdaság


süti beállítások módosítása