Egy körülbelül 30 fős, főként fiatalkorúakból álló soproni csoportot vett ma őrizetbe a rendőrség a budapesti Déli pályaudvar kerengőjében. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a gyülekezési szabályok megsértése miatt kellett intézkedniük, mivel előre be nem jelentett módon, kétoszlopos alakzatban, egy maguk közt csak ofőnek becézett nagykorú férfi vezetésével tartózkodtak közterületen, és semmilyen felszólításra nem voltak hajlandók szétoszolni. A rendőrség gyanúját az keltette fel, hogy egyforma ruhát viseltek, melynek mellső oldala egy sünt ábrázolt, valamint vezetőjük vezényszavaira mozogtak többé kevésbbé. Az előállítottak állítása szerint a sün csak az általuk osztálynak nevezett csoportjuk kabalállata, mivel erdészeti szakközépiskolába járnak. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében közoktatási szakértők bevonásával folytat vizsgálatot a csoport vezetője ellen, aki a kórházba szállítása közben hasra esett a cipőfűzőjében, és ezért eltörte két kisujját valamint egy bokáját.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.