Cinca

Néha gondolkodom. Tedd te is azt! És ha lehet, kerüljük a személyeskedő kommenteket: unalmasak, feleslegesek, zavaróak.

2010.04.19. 00:30 bonebear

Megroggyant-e már a féltudású elit?

Bő egy éve jelent meg Publius Hungaricus harmadik írása. Ebben lényegében az általa féltudásúnak nevezett elit megroggyanását vetíti előre a gazdasági válság kijózanító hatása révén, és egyfajta forgatókkönyvet is felvázol, hogy a körön kívüli mozgások miatt talán lesz változás a körön belül is. Emlékeztetőül idéznék pár bekezdést, hogy legyen hova becsatlakoznom.

"Az ilyen sikerhez csak két dolog szükségeltetik: politikai akarat és az azt valódi tudással megtöltő hátország. A jövő kérdése, hogy a 2010-ben kormányra lépő erőknek megvan-e a szándékuk, hogy valóban új szabályok mentén játszanak. Hogy kilépjenek a nyolcvanas évek „örök” igazságaiból, hogy elkezdjék a szándék helyett a teljesítményt vizsgálni, és hogy kialakítsák a felelősség kultúráját.

Annyi világos, hogy bárki is kapja meg a kormányrudat a süllyedő hajón, elemi érdeke lenne a jelenlegi helyzet felforgatása. Azzal ugyanis, hogy a politikai elit legitimitása megroggyan, a legjobb menekülési útvonal mindenkinek az előre lenne: látványosan szakítani a hiteltelen múlttal, és a változás bajnokaként fellépni. Meg is fogja próbálni mindenki. A kérdés, hogy kinek lehet elhinni, ki van olyan helyzetben, hogy bele is vágjon a fordulat végrehajtásába. Ebben a tekintetben valamennyi kompromisszum elkerülhetetlen lesz, hisz nagyon úgy tűnik, hogy a következő választás sem az új vezetők versenyét fogja hozni.

Nem elég azonban néhány jelszót felfestni a zászlóra, a fordulathoz új tartalomra is szükség van. Öt másodperces lózungokkal választást nyerni lehet, de valódi változást elérni nem. Utóbbihoz érvekkel és tényekkel alátámasztott hiteles alternatívát kell felmutatni."


Az egyik kérdés tehát a következő: megroggyant-e ez idáig ez a bizonyos elit? Kétségtelen, hogy a körön kívüli mozgás már jól látható, két új párt is bekerült a parlamentbe. Azonban a régiek összesen több mint 2/3 listás szavazatot kaptak, és például az MSZP frakció kifejezetten egy politikai mauzóleum lesz a következő időkben. Szanyi Tibor szoros eredménye is sokatmondó apróság. A bokrosi érvrendszer még a bentmaradáshoz sem volt elég az MDF-nek. Azt sem lehet biztosra venni, hogy az új pártok és az elit közti kapcsolat elég gyenge ahhoz, hogy ne őrölje fel ezek változtatási igényét. A jelekből én személy szerint még nem látom ezt az említett megroggyanást. Ez a leendő kormány kellő motivációját illetően kétségeket ébreszt. 

A válságnak is vége lesz így vagy úgy, ismét megindulhat a lassú növekedés (ami nem szükségszerűen felzárkózás), így a kényszer ereje is csökkenni fog. A jövendő kormánypárt kommunikációja is sokkal "jobb", mint az elődé, és konkrétan is van kire kenni a körön belül a nehézségeket, bajokat egy jó évig, amíg a válság végetérhet. De tegyük fel, hogy személyesen legalább Orbán Viktor és pártjának vezérkara bölcs és előrelátó politikusokká vált, így szeretnének "belevágni a fordulatba". De valóban vannak-e olyan helyzetben, hogy ezt megtehetik?

Tudjuk a sajótóból, hogy a Fidesz jelöltjeinek interjúra kellett menniük személyesen Orbán Viktorhoz, és vállalni, hogy megszavazzák a képviselők létszámának csökkentését fent és lent. Ez a leginkább szimbolikus (vagy talán több...) szándék még nem sért tömegével gazdasági érdekeket: talán meg is fog valósulni. Azonban a komolyabb változások sokfelé sokféle gazdasági érdeket fognak sérteni kicsiben és nagyban (közbeszerzések, önkormányzati ingatlanügyletek, nagy állami cégek és kisebb önkormányzati cégek). Az állam központilag és helyi szinten jelentős, befolyásos gazdasági szereplő is, vállakozások csoportjaival kéz a kézben még mindig "jól elvannak". Ez nem egy elit, hanem egy tágabb kör. Családokat láttunk megrogyni a válság miatt, de ezt a kört még nem.

Egy komoly fordulattal tehát sok fennálló érdekközösség sérülne. Ez tulajdonképpen egy járulékos hátországvesztést is jelenthet majd az elit számára. De mit nyerhetnek cserébe? Mit adhat a kiábrándult kisemberek tömege egy régi pártnak? Vannak, és lehetnek még újak is, akiket legközelebb akár hatalomba is emelhetnek. Még nem tették. De a még távoli eshetőség vajon elég fenyegető már most az elitnek?

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika választás fidesz válság elit féltudású


A bejegyzés trackback címe:

https://cinca.blog.hu/api/trackback/id/tr421933090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása