Cinca

Az, amit kidobunk az ablakon. A köz- és felsőoktatás esetében ez azt jelenti, hogy ha nemzetközi(!) viszonylatban színvonaltalan, eredménytelen az oktatás, azaz gyenge a kimenet. Felelős állam az adófizetők pénzét védve épp ezért ILYENRE igyekszik nem költeni, és valamit lép. De mit léphet hasonló CÉLOK érdekében?

Egyértelmű válasz lenne, hogy valahogyan emelni kell a SZÍNVONALAT, ez az azonban lassú, fáradtságos, aprólékos, és kevésbbé látványos módszer, ráadásul hosszútávú, és pénz nélkül biztos nem megy. Egyeztetni kéne hozzá fűvel fával, kiegyensúlyozni mindenféle lobbiérdekeket az elvont állami érdekkel. Dukálna hozzá egy erős szakmai tanfeülgyelet és egy erős szakmai akkreditációs eljárás a két szint esetében, és versenyképes fizetés a tanárok és oktatók versenyképes munkájáért, na meg szelekció. (Vigyázat, az előbb mondatban minden szó fontos!) Két év alatt akár elő is lehetett volna állni egy ilyennel, de valamiért az ilyen átgondolt, kiszámítható, felmenő rendszerben bevezetett tényleges reformra a féltudású elit nem vevő.

Az előbbiek folyománya: a minőségi oktatást nem mindenki tudja "megugrani", tehát velük is kezdeni kell valamit. Ezért többszintű az egész RENDSZER, és vannak elágazásai, amelyek szükség esetén feljebb ismét összeérhetnek. (Pl. szakiskola után estin érettségi, majd BSc) A rendszer persze az óvodában kezdődik, de a komoly gondok sok jel szerint középszinten kezdődnek. A többszintű rendszer szükségképpen PIRAMIS jellegű, senki ne higgye el, hogy a mindenkori népesség nagy hányada alkalmas valódi diplomás szakmát szerezni, és azt hatékonyan használni a munkájában. Sokfélék vagyunk, és ez így van jól, nem lesz ettől senki értéktelenebb, csak vannak szakmák, amikhez többet kell tanulni. De mivel senkit sem szabad temetni, ESÉLYT kell kínálni mindenkinek, hogy szorgalma, tehetsége, teljesítménye, szerencséje (mert néha az is kell), szociális körülményei stb. révén vagy dacára pályázzon a piramis következő szintjére bármikor élete folyamán. 

A tankötelezettségi korhatáron túl ez már lehet részben piaci alapú oktatás, de még a piaci szegmens is igényel szabályozást, szűrést, esetleg adókedvezményt a finanszízoró munkaadó részére. De emellett magának az államnak elemi ÉRDEKE, hogy az oktatás minden szintjén jelen legyen az adóforintokkal egészen a doktori képzésig, mert szükség van magasan képzett emberekre, akiket el is kell juttatni a rendszeren belül a megfelelő helyre. Azonban a tehetség nem egyenlő a jó társadalmi és anyagi helyzettel, tehát komoly HIBÁT vét az a rendszer, amelyik nem tesz az esélyek kiegyenlítődésének érdekében valamit. Ez nem azt kell jelentse, hogy mindenki egyforma és egyenlő lesz, hanem hogy mindenféle tehetség megtalálhassa a maga útját, mert az a termelékenység optimuma, ha sokan a helyükön érzik magukat, és nem kényszerpályát választanak.

Az előbbi tömör, unalmas, és közhelyes "maszlag" majdhogynem triviális, egy mondatban arról szólna, hogy mi is a célja egy oktatási rendszernek EZ az, amit először is társadalmilag tisztázni kell, hogy a célok/igények mentén átvilágítható legyen az oktatás, és jó irányba lehessen változtatni rajta. Tízből legalább kilenc állami pénzen dolgozó oktatáskutató ezt feladatkörében bármikor elmesélte volna az illetékeseknek, ha meg akarták volna hallgatni őket.

Elmesélték volna azt is, hogy a jelenlegi rendszer mennyire nem felel meg a fent vázolt igényeknek. Kutatásokból tudjuk például, hogy a magyar iskola megőrzi a társadalmi esélyegyenlőtlenséget, gyakori a funkcionális analfabétizmus az érettségi dacára. Nem írták elő a szaknak megfelelő emelt szintű érettségit a továbbtanuláshoz, az OKJ-s szakmajegyzék viccesebbnél viccesebb nevű "szakmákban" is tobzódik, tucatnyi lobbi működik a rendszerben, ami miatt vagy 70 felsőoktatási intézmény ont ki magából számolatlan értéktelen diplomát is. Minden komoly egyetemen léteznek ilyen-olyan felzárkóztató kurzusok a közoktatás és a felsőoktatás közti szakadék áthidalására. (Közvetve ez is adóforintokba kerül ám!) A munkanélkülieket is érdekes dolgokra képesek átképzeni, és lassacskán egy sor cég is rájött, hogy ha megfelelően képzett munkaerőt szeretne, jobb, ha maga képzi magának, pedig még ők is fizetnek adót többek között azért, hogy ezt részben az állam tegye meg közös érdekből. Az eddigi rendszer azzal vert át egy egész nemzedéket, hogy az érettségi valóban éretté és "használhatóvá" teszi őket, hogy a könnyű bejutás egy komoly egyetemre egyenes út a diplomához. A felsőoktatást normatíva alapján finanszírozzák (alias fejpénz), ami jellemzően nem a minőség, hanem a mennyiség felé szokta tolni a rendszereket. (Ahogy tette ezt az egészségügyben is egy kezelés központú rendszert eredményezve a gyógyításközpontú helyett, lásd behazudott kezelések.) Azt tehát mára már senki sem vitatja, hogy ami van, az nem elég jó, változtatni kell.

Mit látunk ez ügyben? Leginkább kapkodást, rögtönzést, emiatt jogok sérülését, pénzelvonást, nulla társadalmi vitát, és szokványosként elfogadandó (?) univerzális politikusi "hozzáértést". Hogy a bizalmatlanság szülte, vagy a paranoia, nem tudni, de egyre inkább úgy fest, hogy az oktatás jelentős része olyan politikai kézivezérlés - és nem törvényi alapon álló korrekciós hatású önszabályozás - alá kerül, amely talán még az eddigieknél is jobban kedvezni fog a lobbitevékenységnek, kijárásnak. Hiszen ha EGY SZEMÉLY dönt (legalábbis a nevét adja hozzá) például a szakonkénti kétféle ponthatárról, az befolyásolható is, és megjelenhetnenk olyan hatások, hogy a kevésbbé nívós helyekre is jusson hallgató egy cimbinek, de oda ugye nem a jók fognak menni, ha a lábukkal szavazhatnak. De ettől függetlenül is sok fehér folt van ebben a rögtönzésben, például hogy nem tervezhetőek a létszámok, márpedig az oktatást szervezni szokás ("lent", ahol dolgoznak benne).

Összességében nem valami rózsás a helyzet, hanem Rózsás. :) Én a magam részéről kíváncsian várom a fejleményeket.