Cinca

Néha gondolkodom. Tedd te is azt! És ha lehet, kerüljük a személyeskedő kommenteket: unalmasak, feleslegesek, zavaróak.

2010.02.16. 20:54 bonebear

Miért ne szavazzunk Morvai Krisztinára 1. rész

Morvai Krisztina megszólalásait, interjúit nagy számban meg lehet találni a neten, így volt miből szemezgetni. Ezek egyike alapján intelligenciájához nem fér kétség, azonban beszéd/válasz szerkesztéséről leginkább Torgyán József jut eszembe, aki bármit is kérdeznek, a válasz végén századszor is elmondja a paneljeit, ha nem rögtön az elején. Másik fontos jellegzetessége a hadarás, amely persze csak formai hátrány, de az idősebb korosztály megnyeréséhez le kellene küzdeni majd. Az első forrás egy rövidke interjú
"Vannak status quo párti erők, amelyek a jelenleg fennálló rendszert támogatják, melynek a lényege a neoliberalizmus, a globális világuralmi rendnek való alávetettség, a WTO által irányított liberális szabad kereskedelem mentén felépített gazdaság, beleértve a mezőgazdaságot is. "
Az állítás szerint a jelenlegi rendszer lényege a neoliberalizmus. Gondolom ide tartozik egyes piaci szereplők (multik) versenyt befolyásoló állami kedvezményezése is, vagy a közbeszerzés mai formája. Sok itt a fogalmi zavar, persze nem csak Morvai Krisztinánál. A "liberális" és a "szabad" egymás után kőkemény tartalmi szóismétlés. A mezőgazdasági kereskedelem persze valóban megérne egy bővebb misét, lévén nekünk húsbavágó kérdés.
"A neoliberális rendszer – amelynek az a lényege, hogy a profitot privatizálni, a kárt és a költségeket pedig államosítani kell – összeomlott."
A mondat gondolatjeles része tudtommal lényegében Róna Pétertől való, csak épp semmi köze a maradékhoz. Az az állam, amelyik ezt teszi a profittal és a károkkal, nem épp neoliberális, hisz a veszteség államosítása megint csak direkt piactorzítás. És ez adta az interjú alcímét... Az sajtó munkatársa "sikeresen" megfogta az interjú lényegét.
A következő interjú érdekesebb részei:
"Gyalázat, hogy a Magyarországon megtermelt profit túlnyomó része kikerül az országból, s szinte egy kiszolgáltatott gyarmat sorsára jutottunk. Ennek a helyzetnek valóban véget akarunk vetni, mert azt valljuk, hogy Magyarország nem a globalizált, multinacionális tőkéé, hanem Magyarország a magyaroké."
Erre egy közgazdász rögtön rávágja, hogy akié a tőke, azé a haszon, ellenkező esetben kommunizmus van. Nem az a gyalázat, hogy a külföldi tőke azt tesz a profitjával, amit szeretne, hanem hogy 20 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs jelentős hányadú hazai tőkepiaci mozgás. Ezen kell elgondolkodni.
"A cigányság jelenlegi illegitim és korrupt vezetői helyett valódi képviselőkre van szüksége, akik hajlandóak leülni és átbeszélni, hogy mi a cigányság SAJÁT elképzelése a magyarországi jövőjükről. A másik: munkaképes és egészséges embereknek munkát kell biztosítani és ez kell, hogy a megélhetés forrása legyen. Magyarországon rengeteg munkalehetőség van, az útépítéstől az erdősítésen, gátépítésen át (természetesen az agysebészetig). E munkavégzés kell hogy felváltsa a segélyezés mai gyakorlatát, amely végtelenül igazságtalan, mind az adófizetőkkel szemben, mind pedig azokkal a gyerekekkel, akik otthon egy céltalan és dologtalan életforma szemlélői és áldozatai."
Két dolog köszön vissza már megint: a cigányság homogén társadalmi csoport, munkahelyet azt lehet "csinálni". Miért van nekem mindig baloldali viszketésem, amikor elvben jobboldalinak számító pártok gazdasági programpontjairól hallok? Tény, hogy van munkalehetőség több területen is, csak megfelelően szakképzett munkaerő nincs hozzá. Összetett problémakörre ad az idézet látszólag egyszerű képletet.
Két videointerjúk a következő forrás a közétévéből. Ennek a legjobb részei:
"- Kezdeményezték a Jobbik feloszlatását. Mit szól ehhez?
- Hát az emberek oszlathatnak fel Magyarországon egy pártot, ahogy az megtörtént az SZDSZ-szel, ugye nem kellett semmiféle feloszlatási határozat..."
Szólt a jogász. Majd kicsit később a gárda egyenruhájáról:
"Hát engem a magyar embereknek a hagyományos viseletére emlékeztet. Hogy ha elmegyünk ma egy magyar faluba, és megnézzük, hogy mibe járnak templomba az emberek, akkor körülbelül ilyen viseletről...(félbeszakítja a kérdező)"
Hmm.
"- Azt mondta Vona Gábor talán október 23-án, hogy ha kormányra kerülnek, megregulázzák a médiát. Ezt hogyan képzelik?
- Hát például úgy, hogy nem teheti meg a közszolgálati média azt, hogy engem idehív végre négy hónap után, és gyakorlatilag egyetlen szót nem mondhatok arról, hogy mit tettem négy hónapon keresztül a választók bizalmából az Európai Parlamentben.
- Éppen most mondja.
- Rendszeresen kell majd tájékoztatni arról, hogy a politikusok mit tesznek az emberekért, mert olyan országot szeretnénk, (...stb.)"

Ilyet már láttunk, hogy tájékoztatni kell. Orbán Viktor adott rendszeresen miniszterelnöki interjúkat a közmédiában. Megtudtuk, hogy minden rendben, ahogy ez minden kormányerőnél megszokott üzenet. A ... résznél jönnek a szokásos panelek Torgyáni módra.
A következő interjú érdekesebb részei:
"- Miért gondolják azt, hogy ami a MIÉP-nek nem sikerült az elmúlt húsz esztendőben, az majd a Jobbiknak sikerülni fog? Miben más a Jobbik, mint a MIÉP?
- Hát én nem tudok ilyen pártpolitikai kérdésekben nyilatkozni, mert ahogy mondtam, én civil ember vagyok, tehát én egy jogász vagyok, egy nemzeti jogvédő..."
Ezt a civilezést csak az menti, hogy még az EP kampáény idejéből való, de azért nekem furán hangzott. Sajnos a videó valamiért nem nézhető végig. Később még mindig a sajtó megregulázásáról van szó:
"...egyébként pedig oda kell hatni, hogy az embereket tisztességesen tájékoztatni kell."
Csak nekem van rossz érzésem?

Most pedig ismét egy írott interjú érdemel némi figyelmet:
"Miközben az emberek túlnyomó többsége "magunkfajta", azaz falusi gazdálkodó, kisvállalkozó, családi üzlet tulajdonosa, vagy állami alkalmazott, a dolgokat világszerte úgy állítják be, mintha a globalizáció és a liberalizált világkereskedelem, a multik által irányított élet lenne a "norma", s mindenki szíve vágya. Úgy tüntetik fel, hogy aki a fennálló pénz- és profitközpontú, embertelen rendszer ellen fellép, vagy aki félti a megélhetését, a kis üzletét, a földjét, a vállalkozását az egyre terjeszkedő nemzetközi nagytőkétől és az egyre kegyetlenebb versenytől, az szélsőséges. Nos, nem az. Az ilyen gondolkodás, amit ma szélsőségesnek tüntet fel a Birodalom által irányított média, ez az átlagos. S a tisztességes európai politikusoknak ezt a bizonyos "csendes többséget" kell megszólítania, s az igazságosság jelszavával harcba hívnia a változásért, az ember és közösségközpontú világért, a nemzetek önrendelkezési jogának visszaszerzéséért."
Na, ki hámoz ki ebből valami konkrétat? Kicsit később Morvai szerint az országnak/embereknek: "élére kell állnunk a radikális változásért, az igazságosabb világért folyó harcoknak."
Vajon ez a harc lesz a végső? Vajon miért ezt kérdeztem? Én megértem, hogy a jelenlegi magyar kapitalizmus ezer sebből vérzik, de erre valami konkrét gazdaságpolitikai választ nem lehetne adni balos szagú ideológiák helyett?
"Noha nem vagyok pártpolitikus és nem is szeretnék az lenni,"
Mivel Morvai az EP-ben pártot képvisel, tartalmilag pártpolitikus, még ha nem is tag.
"Azzal, hogy engem ilyen magas közjogi méltóságra jelöl, kifejezi, hogy a párt számára fontos az az értékrend, amelyet én képviselek, s amelynek lényege az emberi méltóság, az emberi jogok és a nemzeti önrendelkezés melletti határozott kiállás. A Jobbikra történő szavazással az emberek egyben ezen értékrend mellett is leteszik a voksukat"
Erősen remélem, hogy ez így is van. Mások szerint vajon így van?
"Természetesen az a valószínű forgatókönyv, hogy a Fidesznek is állást kell majd foglalnia abban, hogy kívánatosnak tartja-e azt a következetes jogvédő kiállást, s azt a radikális változást, igazságosabb világ iránti igényt, amit én igyekszem kifejezni."
Már megint az igazságosabb világ. Én szóltam, panelekből áll a világ, és panel benne minden férfi és nő. Az érzelmi mozgósítás célja meg úton útfélen felfedezhető.
"S nem mellesleg az ország nemzeti vagyonát ellopták, a hazánk gyarmati sorba került, az emberek hatalmas tömegei elszegényedtek. Összességében EU-tagállamot kell játszani, miközben a valóságban sokkal inkább egy harmadik világbeli jogfosztott gyarmatra hasonlítunk. Mindezért persze talán mégsem a Jobbikot kellene hibáztatni - sem az államfőnek, sem másnak."
Azon túl, hogy a helyzetértékelés úgy ahogy stimmel, hogy jön ide Sólyom?
"Az, hogy az országgyűlési választási kampányban részt veszek, nem fogja hátráltatni az EP-képviselői munkámat. Ellenkezőleg, ezt az alkalmat meg fogom ragadni arra is, hogy beszámoljak eddigi brüsszeli és strasbourgi munkámról, s meghallgassam a választóim véleményét, tanácsait."
Hadd ragadjam meg az alkalmat, bár nem fogom Önt választani: a brüsszeli tevékenysége nem izgat, a jövőnk leginkább a hazai történéseken múlik, szerintem Ön nem való a Jobbik mellé, politikai kérdésekben demagógiára hajlamos, és kérem, ne hadarjon annyira, mert nehéz legépelni a beszédét. Köszönöm!
 

Szólj hozzá!

Címkék: választás morvai 2010 cinca


A bejegyzés trackback címe:

https://cinca.blog.hu/api/trackback/id/tr61764441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása