Cinca

Néha gondolkodom. Tedd te is azt! És ha lehet, kerüljük a személyeskedő kommenteket: unalmasak, feleslegesek, zavaróak.

2010.05.08. 16:54 bonebear

Munkahelyteremtés - ahogy a Kassza vendégei látták

(...és amit én ebből megértettem)

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik stratégai fontosságú terület került terítékre a Kassza legutóbbi adásában. Hangsúlyos eleme volt (?) a pártok kampányának és programjuknak, hogy mitől is fognak itt sokkal többen dolgozni pár év múlva. Ebből a szempontból sajnálatos, hogy ez az adás csak most született meg. Miért is?

Szinte elég volna csak a vendégek záró mondataira utalni, ahol is hatból öten a szakképzés és a szakmunkák területén tartanák legfontosabbnak a pozitív változtatásokat. De a műsor folyamán is komoly hangsúlyt kapott ez a terület, ami jól jelzi például, hogy mire lesznek/lettek volna jók a pártoknak a mezőgazdasággal kapcsolatos "megváltó ágazat"-ként összegezhető hiedelmei. Legalább három kormányzati ciklus óta ismert probléma a szakmunkásképzésé, mégsem szenteltek a pártprogramok elegendő figyelmet neki. Nehéz lehet szembenézni azzal, hogy ezen a területen a lózunggyűjtemény nem ér semmit, itt ténylegesen át kéne gondolni, és meg kéne szervezni egy rendszert hosszú távra.

A minimálbér politikai "tabutémája" is terítékre került. A kirajzolódó kép szerint a mindenféle ágazatban egységes jelenlegi minimálbér a munkaadók részéről néha gátja a foglalkoztatásnak Nem lehet elégszer hangoztatni azt a tényt, hogy a minimálbér drasztikus emelése nyírta ki annak idején a texilipart (is).

Azt a fontos összefüggést viszont már nem taglalhatták a vendégek rendesen, hogy ez a két kérdéskör hogyan is ér össze. A szakmát nem igénylő segéd- és alkalmi munkával nem lehet annyi értéket előállítani, ami a minimálbérnek megfelelne. (Ez pedig nagyjából a létminimot is jelenti!) Másképp fogalmazva: ha nem javul számottevően a szakképzés nagy tömegek számára, akkor végül is a most elvárt és megszokott minimális életszínvonal kerülhet tartósan veszélybe, feltéve, hogy nem akar az ország továbbra is az adósságcsapdában maradni, azaz finanszírozni a termelés és a fogyasztás közti űrt. Ha a jövő tömeges foglalkoztatása nem (a piacok számára) értékes szakmákon fog alapulni, nyögvenyelős lesz a jövő.

Tanulságosak voltak még a munka törvénykönyvével kapcsolatos kritikák, amely ugye csak feles törvény, tehát bőven lett volna mód és idő komolyabban változtatni rajta. A leginkább megkapó szó a jelenlegi törvénnyel kapcsolatban a "rugalmatlan" volt, azaz képtelen lehetővé és kifizetődővé tenni változatos foglalkoztatási módokat. Amikről persze lehetett olvasni...na nem az elmúlt 10 év híreiben, hanem a pártprogramokban... Ezek után érdemes lesz árgus szemmel figyelni a következő parlament ezzel kapcsolatos lépéseit.

Érdemes még megjegyezni Herczog László szereplését. Kiválóan látható volt, hogy egy aktív politikus mennyire másképp lát és fogalmaz, mit közvetít egy apparátus szeme. Ehhez képest is furcsa volt, hogy szakértőnek írták a titulusát. Talán kár volt meghívni. Kifejezetten jók és informatívak voltak viszont a bevezető bejátszások.

Szólj hozzá!

Címkék: közélet mtv munkahelyek kassza


A bejegyzés trackback címe:

https://cinca.blog.hu/api/trackback/id/tr11984063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása